Kétségbeesett anyukák, kezdő szülők! 
Megtaláltam a világ leghasznosabb dolgát, ami kisgyerekeseknek kötelező! 😉 

Nóri vagyok, 28 éves és gyakorlatilag kezdő anyuka! 2015. 02. 24-én született meg Noel, a kisfiam! A kezdeti óriási öröm után azonban sorra értek a pofonok. Bár a világ legszebb dolga a gyerekvállalás, de az egyik legnehezebb is!

Az összeszokás, a sorra előtörő anyai ösztönök és a rengeteg jó tanács szinte minden gondot megoldott! Kivéve egyet. A fülek tisztítását!

(Az egyik kedvenc közös képem 🙂 )

Anyukák! Nálatok milyen a fültisztítás? Nálunk borzalmas! Ha százféleképpen nem próbáltam, akkor sehogy! Sajnos a vége mindig óriási sírás és üvöltözés lett!

Először a nagyszülők tanácsait vetettük be. Próbáltuk sima vízzel, törölköző sarkával, mosható pelenkával, gézlappal stb. Egyik sem vált be, pedig én igazán hiszek a házi praktikákban. 🙁

A gyerekorvos és a védőnő különböző fülzsír-oldó folyadékokat ajánlottak. Az elmondásuk szerint cseppenteni kell az egyik fülébe, megvárni, amíg hat, majd úgy fordítani a fejét, hogy kijöjjön a maradék. Ez elméletben baromi egyszerűnek tűnik. De amikor a gyerek visít, kapálózik, rugdos mert próbálom úgy forgatni a fejét, ahogy az neki nem tetszik…. Ne tudjátok meg.

Ezek a folyadékok pont olyan hatástalanok voltak, mint a házi praktikák, de még egy csomó pénzt is kidobtunk az ablakon!

A következő állomás a fül-orr-gégészet, szakember. Ismeritek az “orrszi porszit”? Na, a doktor egy ugyan olyan gépet tanácsolt, csak ez fülre lett kifejlesztve. A gép története röviden: megvettük, nagyon drága volt, hihetetlen hangosan működött, azóta is a polcon porosodik. Noel szörnyen félt tőle!

Tudom, hogy a fültisztítás egy szükséges rossz, de én nem akarom szenvedtetni a gyerekem! Számtalan próbálkozás után eljutottunk odáig, hogy nagyjából havonta mentünk a fül-orr-gégészetre. Elég megterhelő időszak volt.

(Noel babám 2 évesen)

Aztán ez az egész végeláthatatlannak tűnő szenvedés megszűnt az egyik barátnőmnek hála! Kata egy évvel hamarabb lett anyuka és ők is végigmentek ezen a fül-procedúrán.

2017 szeptembere körül rendelt magának egy fültisztítót. Kipróbálta és hihetetlenül meg volt vele elégedve, így gondolta megpróbálja ezzel kitisztítani kislányának a füleit is. Náluk ez a gép tökéletesen bevált, hiszti nélkül sikerült a fültisztítás, ezért megmutatta, hogy honnan rendelte. (https://m.pandapiac.hu/termek/elektromos-fultisztito/)

Különböző fórumokon próbáltam utánajárni és meglepő volt számomra, hogy magyarul semmi vélemény nincs, viszont külföldi baba-mama blogokon rengetegen írnak róla. Mivel mindenki dicséri és Kata véleménye is meggyőzött, én is rendeltem egyet. A csomag pár nap múlva megérkezett, én pedig rögtön ki is próbáltam!

Az első benyomásom tulajdonképpen ennyi volt: ATYA ÉG! Ez a gép egyszerűen FANTASZTIKUS! 

A működési elv ugyanaz, mint annál a gépnél, amit a fül-orr-gégészeten ajánlottak, a különbség ‘csak’ annyi, hogy ez tényleg hatásos és fele annyiba kerül! 

A gép szívóereje ellenére szuper halkan működik és hihetetlen hatékony! Noel figyelmét eltereltem a kedvenc játékával, finoman beraktam a gépet a fülébe és úgy kapcsoltam be, hogy ő szinte észre sem vette!

Ami még óriási pozitívum, hogy gyorsan eltávolítja a fülzsírt, így neki sem kell sokáig mozdulatlanul maradnia! 

Amióta megjött csak ezt használom és tökéletesen elégedett vagyok. A doktor bácsinak is megmutattuk a gépet, neki is nagyon tetszett!☺Még azt is mondta, hogy másoknak is fogja ajánlani, mert rengetegen járnak hozzá hasonló problémával.

Őszintén remélem, hogy nálatok a fültisztítás nem okoz gondot, de ha mégis, bízom benne, hogy most tudtam segíteni! Ez a kis gép gyerekek mellett szerintem elengedhetetlen! 

Én innen rendeltem: https://m.pandapiac.hu/termek/elektromos-fultisztito/ (egyébként ahogy néztem, most féláron van, én meg még teljes áron vettem, bár azt is 100%-ig megéri!  )

Jó babázást mindenkinek!
Nóri és Noel

Kedves Látogatónk! Sajnálattal közöljük, hogy telefonos ügyfélszolgálatunk jelenleg technikai okok miatt nem elérhető. Dolgozunk a probléma megoldásán, és amint lehetséges, visszatérünk. Addig is kérjük, hogy e-mailben keressen fel minket, és mihamarabb válaszolunk kérdéseire. Köszönjük megértését és türelmét!
00 nap 00 óra 00 perc 00 mp