Egyértelmű, hogy nyáron, a meleg időben gyorsan száradnak a ruhák, főleg, ha az udvaron vagy az erkélyen ki tudsz teregetni. De ahogy az időjárás hidegebbre, nyirkosabbra és egyre téliesebbre fordul, biztosan neked is alapos fejtőrést okoz, hogy mégis hogyan szárítsd meg a ruhákat a lakásban – különösképpen, ha nem rendelkezel szárítógéppel.

A lakásban történő ruhaszárítás megannyi kellemetlenséggel és nyűggel jár, pláne, ha nagycsaládos vagy, hiszen az összes családtag ruháit kimosni, helyet keresni a szárító(k)nak és kiteregetni komoly kihívást jelentő feladat.

Arról nem is beszélve, hogy a ruhák teljes száradásáig legalább 2 napra mindenképp szükség van, vagyis addig biztosan kerülgetni kell a ruhaszárítót a lakásban. Ugye neked is ismerős ez a helyzet?

De mit tehetsz, ha sok a mosott ruha, a hely viszont kevés? – Főleg a panellakásokban, ahol a kisebb dolgokon túl még 1 vagy 2 ruhaszárító elhelyezése is igencsak körülményes feladat.

Most mutatok egy szuper tippet, amivel néhány óra alatt, szárítógép és napfény nélkül is megszáradnak a ruhákat!

Az Elektromos ruha -és törölközőszárító külsőre és méretre hasonló, mint egy hagyományos ruhaszárító, de ennek a rúdjai felmelegednek, melynek köszönhetően gyorsabban megszáradnak a vizes ruhák!

Elektromos ruha -és törölközőszárító

Csak rá kell teregetni a ruhákat, ahogy egy sima szárítóra, majd bekapcsolni. A 8 szárítórúd biztosítja az extra gyors száradást, és hogy mindenki ruhája, törölközője kényelmesen ráférjen!

A legjobb az egészben, hogy nem csak hamarabb szárítja meg a ruhadarabokat és törölközőket, de meggátolja azt is, hogy kellemetlen szagúvá váljon a textília a nedvesség és a többnapos szárítás miatt.

Hát nem szuper?


VÁSÁRLÓI VÉLEMÉNY

“Nagyon szeretem!! Gyorsan száradnak rajta a ruhák és nagyon praktikus. Én nyáron is, amikor hűvösebb van előszeretettel használom! Ötletes kis termék!!” – Vali

Ne okozzon többé gondot a mosott ruhák szárítása, a több napos várakozás a teljes száradásra!

Gyorsítsd meg a ruhák száradásának idejét, szerezd be az Elektromos ruha -és törölközőszárítót!

      Ez kell nekem!     

Ezekről a tartalmakról olvastál a bejegyzésben

Kedves Látogatónk! Sajnálattal közöljük, hogy telefonos ügyfélszolgálatunk jelenleg technikai okok miatt nem elérhető. Dolgozunk a probléma megoldásán, és amint lehetséges, visszatérünk. Addig is kérjük, hogy e-mailben keressen fel minket, és mihamarabb válaszolunk kérdéseire. Köszönjük megértését és türelmét!
00 nap 00 óra 00 perc 00 mp